Ki vagyok én?

Nehezen tudnám definiálni, mi is most a közöttünk lévő kapcsolatra a megfelelő szó. Nem élünk együtt, de nem is szakítottunk. Néha együtt alszunk, de nem igazán szakítunk időt közös programokra, találkozásokra.

Voltak elképzeléseim arról, hogy mit hozhat ez a hónap. Azt hittem, azzal, hogy távolabb leszünk egymástól, tisztán látjuk majd, hogy akarjuk-e még a másikat. Be kell látnom ez egy elvetélt ötlet volt. A távolságtartással csak eltávolodni tudunk egymástól. Voltak problémáink, amelyek most nincsenek, de nem azért, mert megszűntek volna, hanem azért, mert elmenekültünk a megoldásuk elől.

Azt hittem, elindul közöttünk valami újra. Valami más, egészen az alapoktól. Azt hittem keresi majd a társaságomat, felajánlja, hogy látogassam meg, hogy újra udvarolni fog. De semmi ilyesmi nem történt.

Persze én sem teszek igazán semmit. Néha próbálkozom, felajánlom, hogy itt aludhat, de ennek lassan már olyan íze van, mintha csak ennyire kellenék...

Nem tudom, érdemes-e folytatni, érdemes-e fenntartani valamit, amit még meghatározni sem lehet, hogy micsoda...

 Persze persze, már régóta nem tökéletes a dolog. Veszekedések, eltávolodás, mosolyszünet... Mint végülis akármelyik más kapcsolatban, ahol aztán mindig egymásra talál a két ember. Bubuka óta minden más, nem vagyok annyira nyitott, csak nehezen tudok igazán szívből adni. Azt mondta, ideje lenne eldöntenünk, mi is legyen, mert ő lélekben már el is költözött. Egerben jártunk, és én sokat gondolkodtam. 4 szabad napunk volt, és a harmadikon azt mondtam, hogy nem akarom veszni hagyni azt, amit eddig elértünk, amit eddig megéltünk, és amivé váltunk egymás által. Mivel szeretjük egymást, én adnék még egy esélyt magunknak. Nem mondott semmit. Másnap viszont bejelentette. A tiszta lappal indulás reményében... No hiszen, szép kis tiszta lap... Neki biztos az, hiszen megkönnyebbült, hogy elmondta... Nekem meg egy óriási döfés a szívembe... Valahol megértem, és valahol megérdemlem. Viszont mint minden egyes lépés felnőtt életünk során, az amit tett, az ő döntése volt, és SENKIT sem okolhat érte, engem sem. Megbocsájtottam. Akartam őt. Akartam magunkat. Ő tartózkodó volt, és azt mondta, a jelenlegi érzelmeivel nem úgy működnek a dolgok... Na persze... érzelmek nélül bezzeg működtek... Próbálkoztam. Olyan voltam, amilyennek elképzelek egy szerelmes nőt, és amilyennek ő is megszeretett. Nem esett nehezemre, sőt... A mindennapos távolságtartás viszont elvette a kedvem. Aztán a héten bejelentette, hogy hazudott, és nem is azzal, nem is ott és nem is úgy. Nem értem... Akkor most hol a tiszta lap? Hol az őszinteség? Ha már elmondta, minek kellett hazudni és kamumesét kreálni róla? Nagyon nem értem. Most olyan, mintha duplán tette volna meg. Átverve, becsapva érzem magam. Ez már nekem is sok. Azt mondta el akar távolodni, elmenni tőlünk, hogy tisztán lásson. Mikor másnap azt mondtam, hogy vasárnap csomagoljon, már nem akart menni. Ezt sem értem. Játszik velem. Most már azt akarom, hogy menjen, még akkor is, ha nagyon szeretem, és nem tudok rá "gonosztevőként" nézni. Menjen, gondolkozzon, értékeljen. És én is próbáljam csak ki milyen egyedül lenni és úgy boldogulni. Ki tudja, talán mindketten boldogabbak leszünk így...?!

A hétvégét Erdélyben töltöttem. Soha nem voltam még ott, és már olyan sok szépet és "magyarosat" hallottam róla, hogy nagyon kíváncsian vártam az utazást. Egy nagyon kedves családnál volt a szállásunk, akik igazi őszinte szeretettel fogadtak: volt pálinkázás és beszélgetés hajnalig... Másnap emiatt kicsit későn indultunk útnak a pékségben nekünk sütött kaláccsal. Torockószentgyörgyre mentünk, ahol megnéztük a romvárat, ahonnan gyönyörű a panoráma. Útközben Torockón láttuk a Székelykövet is. Este pedig Kolozsváron tettünk egy rövid sétát. Másnapra a kőrösfeketetói vásár maradt.

És a benyomások...

A természet igazán gyönyörű, az utak a kisebb települáseken szinte járhatatlanok, a kinti magyarok kedvesek, és zavarba ejtően őszintén szeretetteljesek. Ez a hosszú utazás viszont sem anyagilag, sem élményekben nem érte meg. A vásár olyan, mint a Zsarnai vagy az Ecseri piac, sok vacak olcsón, de minek? Ha legközelebb kimegyünk, csakis hosszabb időre érdemes, mert így az a pár óra, amiben az ember átengedhette magát a látványnak eltörpül ahhoz az időhöz, amit feleslegesen kocsiban töltöttünk.

Maybe next time...

Hu, hol is kezdjem...

A mult hetem remes volt, sokat meloztam, es egyaltalan fel sem fogtam, hogy tenyleg eljuthatok Japanba... Aztan meglett a repulojegy, es szombaton hajnal kettokor irany Budapest. Meg ekkor sem tudatosult igazan, annyira hihetetlen volt... Aztan a gep felszallt Parizs fele, es vegre mindannyian elhittuk... tenyleg megyunk Japanba!

A repulout erdekes volt, nemi paraval, aztan keses, majd megerkezes a parizsi repterre, ami akkora mint a ket pesti haromszorosa... Nagyon szervezettek, mindenkit gyorsan a megfelelo helyre iranyitanak anelkul, hogy segitseget kerne. Aztan 4 ora ucsorges, Duty Free Shop felfedezokorut, ahol megallapitottuk, hogy minden nagyon draga.

Aztan vegre Boeing 777... Csalodas, mert bar monitor minden szeken, de kb. annyi a hely, mint egy tavolsagi buszon... Eloszor elveztuk, aztan untuk...12 ora egyhelyben... Aludni a faradtsag ellenere sem tudtunk, izgultunk, milyen lesz... Es vegre kesessel bar, de Oszaka... 500 ember szallt le a geprol, mi rastartoltunk a WCre, es mire kijottunk, az embereket szepen eliranyitottak, csak mi voltunk a terminalon... Vettek ujjlenyomatot meg iriszmintat rogzitettek, kis cseveges a vamossal, aztan mehettunk is. Tali Hiroval, majd irany a buszmegallo Tokushimara. Nagyon szervezettek, kulon ember osszeirta ki hova akar menni, egy masik bepakolta a csomagokat, es volt jegyellenorzes a sofornel. Bar 2 m-re alltunk a kijelolt helytol, beallitottak minket a sorba... A csomaghoz bileta jar, amit megerkezeskor ellenoriztek, holott mar csak mi voltunk a buszon, es csak a mi csomagjaink voltak a busz gyomraban.

Folytatás itthonról...

A reptérről 2,5 óra volt az út a szigetre, ott bejelentkeztünk a szállodába, majd elmentünk ebédelni egy közeli Plázába. Egy japán levesbárba mentünk be, ahol Hiro megtanította nekünk a helyes pálcikahasználatot, mi meg nagy vigyorok közepette próbáltuk a tanultakat alkalmazni a spagetti hosszúságú, de vastagabb tésztán. Ebéd után zuhi a szállodában, majd sétálni indultunk. Megnéztünk egy shintó templomot, simogattunk kőbocit okosságunk növelésére, és harangrázással, tapssal és meghajlással köszöntünk az Isteneknek. Vacsorázni egy nagyon kellemes hangulatú japán étterembe vitt minket Hiro (hová is vihetett volna máshová? :-)) Hiro választotta az ételeket, minden pici tányérról megkóstolt mindenki mindent, így majdnem végigettük a menüt. Az ételek nagyon finomak voltak, a nyers hal is nagyon jó ízű, sem hal szaga, sem hal íze nincs, a hús omlós, halolajos. Az egyik édesség a helyi specialitásból, édesburgonyából készült.

Este végre aludtunk egy jót, másnap pedig elkezdődött a munka a japán cég telephelyén. Este 8-ig dolgoztunk, utána elvittek minket vacsizni egy (mily meglepő) japán étterembe, ahol már a cipőt is le kellett venni, és illedelmesen orrával a kijárat felé fordítani. Itt újabb japán specialitásokat próbálgattunk, a japán kollégák kíváncsi tekinteteinek kereszttüzében, mivel nagyon érdekelte őket, hogyan reagál a magyar ízlelőbimbó a nyers finomságokra. Miután megnyugtattuk őket, hogy minden nagyon finom, mosolyogtak, és már csak a wasabinál tanulmányoztak minket annyira. Volt szakéivó verseny, amit udvariasságból döntetlennek nyilvánítottunk, aztán séta vissza a szállodába.

Másnap újra meló sok idegeskedéssel, de végül eredménnyel, majd vacsi egy japán gyorsétteremben. Másnap T.-san elvitt minket az Onaruto hídhoz, ahol a japán beltenger találkozik a Csendes óceánnal hatalmas örvényeket kialakítva. Az apály-dagály jelenség miatt hol a tenger ömlik az óceánba, hol az óceán a tengerbe, s mindez nagyon látványos.

Ezután buszoztunk egyet Oszakába, ahol egy városközponti szállodában töltöttünk egy éjszakát. A szállodából esti sétára indultunk, ahol végre megismertük a japán tömeget, zsúfoltságot, neonfényeket. A fiatalok öltözködése nagyon extrém, az aktuális nyári divat a gyapjúbéléses csizma és a kötött sapka volt. A csúcs mégis az a lány(?) volt, aki az ezüst hajpántját a szemébe húzva viselte, és afölött kukucskált ki...

Este olyan helyen vacsiztunk, ahol a félig kész ételeket az asztalunkba beapplikált sütőlapon süthettük magunknak készre. Ettünk oszakai pizzaszerű specialitást, ami európai ízvilágot hozott, ezzel megörvendeztetve nyers halra fogott gyomrunkat.

Másnap reggel nekikezdtünk a shoppingolásnak, elvégre itthon mindenki várt legalább egy kis apróságot. Vettünk hát Hello Kittyt, Maneki Nekot és sok-sok, általunk cukorkásnak titulált zacskót. (Itthon ezekról bebizonyosodott, hogy tényleg cukorkák, és finomak is.)

A szállodából kijelentkezve metróztunk és vonatoztunk Hiro szülőhelyére, Narába, ahová a tradícionális japán építészet bemutatására vitt minket, és nem mellesleg a szülei meghívtak bennünket vacsorára. Nara tényleg gyönyörű, az oszakai zsúfoltsággal ellentétben szellősen épült be házikókkal, és végre sok fával és zöld területtel. Gyorsan megebédeltünk egy még az eddigieknél is japánosabb helyen, ahol azért már volt olyan fogás, ami az asztalon maradt.

Ebéd után elsétáltunk a narai őzikés parkba, ahol a szelíd, bár néha igen szemtelen őzikéket etettük és simogattuk, majd megnéztük a világ második legnagyobb Buddha szobrát.

Sötétedés után visszamentünk Hiro szüleihez, ahol nagyon finom vacsorát kaptunk, és kellemesen elbeszélgettünk a világ dolgairól, a magyarságról, az étkezési szokásokról.

Az éjszakát egy reptérközeli szállodában töltöttük, amit egy szóval tudok jellemezni: rémes... Már tudjuk, miért volt annyira olcsó... Másnap reggel kivittek minket a reptérre, ahol lelkileg felkészülve a hosszú útra felszálltunk a Boeing-re.

A párizsi átszállás óriási csalódás volt, egy olyan terminálról indítják a shengeni zónába igyekvő nem Air France gépet választókat, ahol se WC, se igazán kulturált körülmények nincsenek. Kicsit bosszankodtunk, a nagyon bosszankodáshoz már túl fáradtak voltunk. A ferihegyi megérkezés után még 2 óra hazáig, ahol végre lehetett aludni egy jót.

Összességében ez a világ másik felén lévő ország, ahol mindenki tudja, hol a helye és mi a dolga, de a fiatalság amiben lehet, lázong, mint bárhol máshol; ahol automatikusan meghajolsz te magad is minden üdvözléskor; ahol a WC-ülőke is melegített, ha az ember szeretné; ahol az étkezéskor jobb, ha nem kérdezed, mit eszel, mert ki az aki a "tengeri moszat" nevet meghallva kedvet kapna a falatozáshoz; ahol a gyerekekre még hűvösebb időben sem adnak zoknit; ahol nincsenek kukák, hogy megelőzzék bármilyen terrorista bomba elhelyezését; és ahol az útlevélbe ragasztott kód alapján tudják, hogy melyik repülőre van jegyed; szóval az az ország, ahol 6 éjszakát töltöttem, nagyon a szívembe férkőzött, és mindig szeretettel fogok gondolni rá.

Vége a nyárnak. Nagyon rövidre sikeredett, és az is "beárnyékolta", hogy folyamatos készültségben álltam itthon, mert bármikor behívhattak melózni. Ezt megúsztam pár órai telefonálgatással, meg egy kora reggeli ébresztéssel, de akkor sem tudtam úgy kikapcsolni, mintha tényleg szabad lehettem volna.

Az első hétvégén baráti társasággal leutaztunk Túrkevére, ahol végre tényleg lehetett egy kicsit lazítani, és fürödni megunásig. Kaptam egy szuper masszázst is, LG-t gyorsan ki is oktattam az új technikákról :-) Cserebogi is jól érezte magát, csak amiatt panaszkodott, hogy nagyon rövid idő volt a nyaralásunk. Talán majd jövőre... Nagyon szeretném meglepni őket egy tengerparti nyaralással, de ahhoz még elég sokat kell gyűjtögetnem...

A második héten majdnem utaznom kellett Sopronba, céges ügyben, de szerencsére elhalasztották a dolgot, így megúsztam egy 10 órás oda-vissza autókázást. Pénteken pedig, miután Bogit az apja elvitte Debibe (újra), felcuccoltunk, és irány Kisterenye! Vonattal mentünk, 3 átszállással, de olyan szép utunk volt, és mindketten élveztük az utazást. A hegyen átmászni hátizsákostól a tanyához nem volt piskóta, de nem panaszkodom, LG cipelte a nagyobb hátizsákot, meg egy hatos pakk ásványvizet...

Az edzések nagyon jók voltak, testileg iszonyatosan megterhelőek persze, de ahhoz képest, hogy abszolút nem készültünk fel a táborra, egész jól bírtuk. A Man képességet igyekeztünk elsajátítani, nem mondhatnám, hogy sikerrel, de azért már megvan a feeling, hogy milyen is az... Majd alakul :-) A csapattal is meg voltam békélve, Sárkány kisasszony nem volt jelen, így meg aztán főleg :-) Volt aki meglepett az óriási egójával, volt aki a humorával, de a lényeg az volt, hogy befogadott tagok lettünk.

És ami még jobb, hogy LG-vel megint sikerült egy hullámhosszra kerülni, végig szerelmes hangulatban voltunk, és törődtünk egymással. Szeretetből, és nem kötelességből. És ez nagyon nagyon jó!!!

A táborhangulat egyelőre itthon is kitart, este csináltunk 1-1 formát, és megkritizáltuk egymást, meg megbeszéltük, hogyan is gondolkodunk a Manról. Mostanában mindig csak azt mondtuk, hogy rettentően különbözőek vagyunk LG-vel. Most viszont újra megvan a közös kapocs, és tényleg jó lenne ezt meg is őrizni.

Nem is csak hétvége, mert már csütörtökön volt "eredménye" az egész heti bennem lakozó feszültségnek, elégedetlenségnek, amit nem is igazán tudok mivel magyarázni. Csak úgy volt és kész. Csütörtök este meg robbant, de nagyon... LG a szokásos "úgyis kiszedem belőled amit nem akarsz elmondani" stílusával nyomult, én épp zuhanyoztam, és magam sem értem miért, de iszonyatosan elkezdtem kiabálni vele. Sőt, erre már az üvöltés a jó szó, úgy teli torokból. Megleptem saját magam is, meg LG-t is, mert az eddig szokásos forgatókönyvvel ellentétben ő nem kiabált. Mintha szerepet cseréltünk volna. Mikor végre békén hagyott, én óriási megkönnyebbülést éreztem, és azt, hogy JÓL ESETT. Jó volt, hogy kiadtam magamból mindent, nem nyeltem le, nem folytottam el, hanem szabad folyást adtam neki. Aznap Cserebogi szobájában aludtam, és meglepő, de mosolyogtam és jól éreztem magam.

Másnap úgy-ahogy kibékültünk, már csak azért is, mert este utaztunk Pestre a tesómhoz. LG tette meg az első békülő lépést, én meg igyekeztem pozitívan fogadni.

Budapest... Sokszor csak azt veszem észre belőle, hogy mennyire szemetes, hogy a benne élők mennyire nem becsülik az értékeit, hogy mennyi a hajléktalan, és igazán soha nem éreztem magam otthon benne. Most kicsit változott a helyzet, sikerült picit "pestivé" válni, és együtt élni a várossal ebben a két napban. Próbáltuk a lehető legtöbb nevezetességet, érdekességet megnézni, és kihasználni a turistajegy minden forintját. Élveztem, bár szombat végére már nagyon fáradt voltam. Vasárnapra húscafat-kiállítást terveztünk, de hajókázás lett belőle, ami nálam osztatlan sikert aratott.

LG-vel az újra egymásra találás hazafelé a vonaton történt meg, ekkor tudtam feloldódni igazán. Egész hétvégén tartotta magát a kérésemhez, hogy hagyjon egy kicsit békén, felejtse el az érintéseket, és várja meg, amíg én kezdeményezek. Betartotta, és ez megint olyan pozitívum, ami arra utal, hogy valami változik benne. Vagy csak annak akarom hinni. A lényeg ugyanaz.

Cserebogi elment nyaralni. Szegényekre nagyon rossz idő van, két napja esik az eső, ők meg ülhetnek bent a lakókocsiban...

Mi itthon ülünk, és bár most lenne időnk egymásra, a dolgaink rendezésére, egyikünk sem tesz semmit. Szerda van, az eddigi közös teljesítményünk 3 film megtekintése, és ezen kívül semmi. Se romantikázás, se őszinte beszélgetések. Csak vagyunk bele a világba cél és értékek nélkül. Nem mindig látom értelmét. Tudom, kezdeményezhetnék én is, de valahogy nem megy most... Bevallom, lusta vagyok hozzá.

Hamarosan indulok haza, LG csak később jön, én addig belefogok a takarításba. Vagyis ma sem lesz semmi a meghittségből. Holnap nőgyógyász, pénteken meg Pest, ami biztosan klassz lesz, de nem oldja meg a helyzetet, nem hiszem, hogy attól kerülnénk közelebb egymáshoz, mert elmegyünk a húscafat-kiállításra.

Vacak az idő, nem túl rózsás a hangulatom, ez van.

Ma jól érzem magam a bőrömben. Tudom, sokminden csak elhatározás kérdése, de nekem az effajta "átlényegülés" nem megy (még) olyan könnyen. LG-vel most könnyedebbek, fesztelenebbek vagyunk, ilyenkor minden annyira ideálisnak tűnik. Most még azon sem parázom, hogy ez az állapot törékeny, és elmúlhat... "Lesz ami lesz" hangulatom van, azt hiszem, ez a megfelelő hozzáállás, mert így az ember a mostban tud maradni, nem agyal a múlton, és nem parázik a jövőtől.

Cserebogi anyuékkal megy nyaralni a jövő héten, rengeteg időnk lesz LG-vel, hogy végre tényleg csak egymással foglalkozzunk. Ha sikerül megtartanunk ezt a csinges állapotot, akkor nagyon szép hetünk lesz :-)

Végre egy olyan nap, amire mindenki azt mondhatja, hogy elégedetten bújt este az ágyba. Délelőtt 3 órás taiji edzés volt a Mesterrel, élveztem minden percét, bár utána nagyon fáradt voltam. A Mester újra képes volt feléleszteni a régi tüzet, amikor az ember egész héten csak azt várta, hogy edzésre mehessen, mert ott aztán olyan lelki és testi löketet kapott, mint kábszeresnek az anyag... Ráadásul Mester kiállított levezetni egy kardformát, amitól persze szokás szerint beparáztam, de mégis nagyon jól estett, mert ez azt jelenti, hogy még mindig jó vagyok, annyi idő kihagyás után is... Edzés után pedig kibékültem LG-vel... ehhez nagyon sok segítséget adott az edzésen gyakorolt "tüzet a víz alá" helycsere. Nem tudom, hogy van ez, de Mester mindig ráérez a dolgokra, és olyan gyakorlatokat csinálunk, vagy olyan elméleti magyarázatot kapunk, ami nekem szinte személyes üzenetként jön át... De elképzeléseim szerint ilyen az igazi Mester :-)

Cserebogit LG szüleinél hagytuk az edzés idejére, utána pedig együtt mentünk moziba LG unokaöccseivel. Megnéztük a Kungfu Pandát, ami nagyon szórakoztató volt, és még számomra is szolgált filozófiai példákkal. Nagyon kerek volt az egész együtt a délelőtti edzéssel.

Este még hátizsákostól kinéztünk a térre, de nekem már nagyon sok volt a nyüzsi és a rengeteg ember. Gyorsan betáraztunk két kürtőskalácsot és hazamentünk.