Nem is csak hétvége, mert már csütörtökön volt "eredménye" az egész heti bennem lakozó feszültségnek, elégedetlenségnek, amit nem is igazán tudok mivel magyarázni. Csak úgy volt és kész. Csütörtök este meg robbant, de nagyon... LG a szokásos "úgyis kiszedem belőled amit nem akarsz elmondani" stílusával nyomult, én épp zuhanyoztam, és magam sem értem miért, de iszonyatosan elkezdtem kiabálni vele. Sőt, erre már az üvöltés a jó szó, úgy teli torokból. Megleptem saját magam is, meg LG-t is, mert az eddig szokásos forgatókönyvvel ellentétben ő nem kiabált. Mintha szerepet cseréltünk volna. Mikor végre békén hagyott, én óriási megkönnyebbülést éreztem, és azt, hogy JÓL ESETT. Jó volt, hogy kiadtam magamból mindent, nem nyeltem le, nem folytottam el, hanem szabad folyást adtam neki. Aznap Cserebogi szobájában aludtam, és meglepő, de mosolyogtam és jól éreztem magam.

Másnap úgy-ahogy kibékültünk, már csak azért is, mert este utaztunk Pestre a tesómhoz. LG tette meg az első békülő lépést, én meg igyekeztem pozitívan fogadni.

Budapest... Sokszor csak azt veszem észre belőle, hogy mennyire szemetes, hogy a benne élők mennyire nem becsülik az értékeit, hogy mennyi a hajléktalan, és igazán soha nem éreztem magam otthon benne. Most kicsit változott a helyzet, sikerült picit "pestivé" válni, és együtt élni a várossal ebben a két napban. Próbáltuk a lehető legtöbb nevezetességet, érdekességet megnézni, és kihasználni a turistajegy minden forintját. Élveztem, bár szombat végére már nagyon fáradt voltam. Vasárnapra húscafat-kiállítást terveztünk, de hajókázás lett belőle, ami nálam osztatlan sikert aratott.

LG-vel az újra egymásra találás hazafelé a vonaton történt meg, ekkor tudtam feloldódni igazán. Egész hétvégén tartotta magát a kérésemhez, hogy hagyjon egy kicsit békén, felejtse el az érintéseket, és várja meg, amíg én kezdeményezek. Betartotta, és ez megint olyan pozitívum, ami arra utal, hogy valami változik benne. Vagy csak annak akarom hinni. A lényeg ugyanaz.