Hiányzott.
Nagyon.
És ma először megijedtem.
Mert az addig szép és jó, hogy elfogadja a döntésem.
De amikor be is tartja, és nem hív, elmarad az sms... akkor elkezd hiányozni...
Tartom magam, mert én akartam, én választottam ezt az utat magamnak.
De ma megijedtem...
Mert mi van akkor, ha ennek a nagy önismereti kutakodásnak az lesz a vége, hogy szeretnék újra vele lenni, de ő addigra már mást választ??? Mi van akkor, ha már nem leszek neki fontos, ha akkor már nem leszek neki "Én Álmom"?
Félelmemet az a hideg hang okozta, ami közölte velem, hogy nem jön Popper előadásra. Nagyon furcsa volt, még nem hallottam ilyennek.
Este aztán újra beszéltünk, és sokkal oldottabb volt. Én pedig megnyugodtam.
Önző dög vagyok...! Elküldöm, de meg is akarom tartani magamnak, hogy bármikor elővehessem, ha meggondolom magam.
Nem akarok önző lenni! Ha már meghoztam ezt a döntést, tudjak élni is vele, és legyek képes felvállalni mindazt, ami ennek a következménye lehet!
Csak így van értelme!
Így vélekedtek Ti...