Érdekes dolog ez. Az ember a szíve mélyén érzi a Valóságot, az Igazat, valahol legbelül tudja, hogy mire számíthat, hogy mi lesz a végeredmény, s mégis... Ott motoszkál bennünk a kisördög, aki folyton azt duruzsolja a fülünkbe: biztosan jól döntöttél? biztosan Ő az? biztosan jó ez neked? tényleg megbízhatsz benne és számíthatsz rá?
Miért öljük meg a Teljességet ezzel a felesleges aggódással? Miért vagyunk képtelenek lazán, könnyedén élvezni azt, amink éppen van? Olyan sokszor feltettem már ezeket a kérdéseket, és soha nincs rá megfelelő válasz. Amit észreveszek, hogy egyre hosszabb időket sikerül eltölteni a Mostban, és olyankor minden tökéletes, hiszen nincs múlt és nincs jövő. De aztán kiesem ebből az állapotból, és rögtön jönnek a kétségek, a kérdések, a bizalmatlanság.
Még mindig nem tudtam elengedni magam teljesen. Még mindig nem bízom meg benne 100%-ban. Még nem ismerem. Még nem merném kimondani azt, hogy IGEN.
De jó róla ábrándozni :)
Így vélekedtek Ti...