Ki vagyok én?

 Persze persze, már régóta nem tökéletes a dolog. Veszekedések, eltávolodás, mosolyszünet... Mint végülis akármelyik más kapcsolatban, ahol aztán mindig egymásra talál a két ember. Bubuka óta minden más, nem vagyok annyira nyitott, csak nehezen tudok igazán szívből adni. Azt mondta, ideje lenne eldöntenünk, mi is legyen, mert ő lélekben már el is költözött. Egerben jártunk, és én sokat gondolkodtam. 4 szabad napunk volt, és a harmadikon azt mondtam, hogy nem akarom veszni hagyni azt, amit eddig elértünk, amit eddig megéltünk, és amivé váltunk egymás által. Mivel szeretjük egymást, én adnék még egy esélyt magunknak. Nem mondott semmit. Másnap viszont bejelentette. A tiszta lappal indulás reményében... No hiszen, szép kis tiszta lap... Neki biztos az, hiszen megkönnyebbült, hogy elmondta... Nekem meg egy óriási döfés a szívembe... Valahol megértem, és valahol megérdemlem. Viszont mint minden egyes lépés felnőtt életünk során, az amit tett, az ő döntése volt, és SENKIT sem okolhat érte, engem sem. Megbocsájtottam. Akartam őt. Akartam magunkat. Ő tartózkodó volt, és azt mondta, a jelenlegi érzelmeivel nem úgy működnek a dolgok... Na persze... érzelmek nélül bezzeg működtek... Próbálkoztam. Olyan voltam, amilyennek elképzelek egy szerelmes nőt, és amilyennek ő is megszeretett. Nem esett nehezemre, sőt... A mindennapos távolságtartás viszont elvette a kedvem. Aztán a héten bejelentette, hogy hazudott, és nem is azzal, nem is ott és nem is úgy. Nem értem... Akkor most hol a tiszta lap? Hol az őszinteség? Ha már elmondta, minek kellett hazudni és kamumesét kreálni róla? Nagyon nem értem. Most olyan, mintha duplán tette volna meg. Átverve, becsapva érzem magam. Ez már nekem is sok. Azt mondta el akar távolodni, elmenni tőlünk, hogy tisztán lásson. Mikor másnap azt mondtam, hogy vasárnap csomagoljon, már nem akart menni. Ezt sem értem. Játszik velem. Most már azt akarom, hogy menjen, még akkor is, ha nagyon szeretem, és nem tudok rá "gonosztevőként" nézni. Menjen, gondolkozzon, értékeljen. És én is próbáljam csak ki milyen egyedül lenni és úgy boldogulni. Ki tudja, talán mindketten boldogabbak leszünk így...?!