Ki vagyok én?

Egy kis takarékossági felhívás, elvégre környezetmérnök is vagyok, vagy mi a szösz :-)

Tudtad, hogy a szeretet és a gyűlölet ugyanannak a típusú érzelemnek a megjelenési formája? Csak akárcsak a világban meglévő dolgoknál, itt is érvényes a kettősség. Mint a férfi és a nő, a nappal és az éjszaka, a rossz és a jó, ugyanúgy a szeretet és a gyűlölet is kéz a kézben járnak együtt, a kötél két végét szimbolizálják. A kötél viszont mindkét érzelemnél ugyanaz.

LG és én egymás tükörképei vagyunk. Ami az én életem nagy problémáját jelenti, abban ő azzal tud segíteni, hogy az ő életének nagy problémája kapcsán lázad és hadakozik, és nem tűri, ha uralkodni próbálnak felette. LG szerint mindkettőnknek kisebbségi komplexusa van. Neki amiatt, hogy mások többet érnek nála tudásban, ismeretekben. Nekem meg amiatt, mert bizonyítási kényszerem van, hogy megmutassam, hogy többet érek a férfiaknál, minden tekintetben. Amit neki meg kellene tanulnia az a feltétlen bizalom bennem, bennünk, a családban, a biztos háttérben. Amiben pedig nekem kell nagyot fejlődnöm, az az, hogy értsem és érezzem, hogy semmivel sem leszek kevesebb attól, ha megélem a NŐt, ha tudok befogadó, alázatos, nőies lenni.

Így leírva nagyon könnyűnek tűnik mindez, de olyan mélyen gyökerező gátakat kell feloldanunk, ami nem megy egyik napról a másikra. Nagyon hosszú út áll még előttünk önmagunk megismerésében és tudatos formálásában. A dolog buktatója az, hogy itt is megjelenhet a kettősség: egymást ebben a folyamatban segíteni de sajnos hátráltatni is tudjuk. Olyan határmezsgyén mozgunk most, ahol egyik és másik oldalra is billenhet a mérleg nyelve. Persze most is csak rajtunk áll, hogy melyik utat választjuk. Felemeljük egymást, vagy a másikat lehúzva hagyjuk, hogy elvesszen mindaz, amit eddig megéltünk, és feladjuk. A döntés egyszerű, az azt követő folyamatokat véghezvinni viszont annál nehezebb.

Az élet érdekes tükröt tart az ember elé. Mindannyian éldegélünk a magunk teremtette kis világunkban, és azt hisszük, hogy az általunk megélt problémák a világ legnagyobb nyűgjei, a mi szerelmünknél többet, szebbet, lángolóbbat más át nem élhet, nálunk jobban nem szeretheti a gyermekét senki, stb.

Hisszük ezt mindaddig, amíg az élet elénk nem sodor valakit, akinek a sorsa beláttatja velünk, hogy minden csak viszonyítás kérdése. S bizony a saját problémánk eltörpül akkor, amikor neki az életéért kell küzdenie, mert leukémiás. Kevésnek érezzük a partnerünk iránti szeretetünket, amikor azt halljuk, hogy az ő felesége miken megy keresztül minden alkalommal, amikor rákos férje rosszul van... mégis kitart, ápol és erőt ad. És átértékelődik gyermekünk iránt érzett szeretetünk, amikor egy ismerős apuka a saját májából ad egy darabot, hogy megmentse a fia életét.

Minden relatív... Ha az ehhez hasonló emberekhez, sorsokhoz mérjük magunkat, akkor nagyon apró porszemmé változunk, és az egónk ugyancsak a sárba hullik... Ilyenkor pár pillanatra megértjük mire képes az igazi Lélek, és felfogjuk, hogy hol tartunk mi magunk a Teljesség és Tudatosság felé vezető úton. Ilyenkor önvizsgálatot tartunk, vajon mi képesek lennénk-e arra amire ők? És vajon a többi ember, akik mellett nap mint nap elmegyünk, s talán azt gondoljuk, hogy szebbek/jobbak/többek/értékesebbek vagyunk náluk... nem szebb-e, jobb-e, több-e, értékesebb-e mint mi magunk...

Ideje lenne kinyitni a szemünket, hogy lássunk is.

NEM, NEEEM, és NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ezzel akartam nyitni ma reggel, miután beértem a munkahelyemre. Naná, megint állt a bál mielőtt elindultam, a változatosság kedvéért most kora reggel.

Utálom ezeket a mondvacsinált vitákat... Amikor a rohanás közben feltett érdeklődő kérdésemre olyan választ kapok, amiből kiérződik a "mit cseszegetsz ba...meg", akkor én hülye, nemhogy hagynám az egészet a francba, visszakérdezek, hogy nade miért is nem történt meg aminek már rég meg kellett volna? LG-ben a pumpa emiatt (?) felszökik, és jön a kiabálás, és a szokásos "mi a fene bajod van tulajdonképpen?" kérdés, merthát szerinte ha valamit számonkérek, akkor az csakis azért történhet, mert nekem valami látens bajom van vele...

Tény, hogy vannak emberek, akik nem bírják a kritikát. Ilyen LG is. És vannak emberek, akik meg nem tudják, mikor fújjanak visszavonulót és fogják be a békesség kedvéért a szájukat, nyelve egy jó nagyot. Ez meg én vagyok.

Nem vagyok jó hangulatban, annak ellenére, hogy kétszer felhívott, és biztosítottuk egymást afelől, hogy szeretjük a másikat. Konfliktuskezelésből, kommunikációból viszont folyamatosan megbukunk, és attól tartok, ebbe egyikünk előbb-utóbb vagy beleun, vagy belefárad.

Mit csinálunk rosszul???

Nem tudom, ki hogy van vele, én azt tapasztaltam, hogy ha az ember rosszul érzi magát, depis, és szépen süllyed lefelé az önsajnálat gödrébe, akkor a külvilág eltávolodik tőle, nem hívják föl az ismerősök, barátok, mintha kicsit megszűnne létezni. Aztán amikor megunja az ember az önsajnálatot, és mintegy önmagát űzve elkezd kikecmeregni a saját maga ásta gödörből, akkor beérkeznek a telefonhívások, a találkozóra való invitációk... Mintha az emberek ráéreznének, hogy mikor van a delikvensnek újra fölös energiája, amit rájuk fordíthat.

Meglepődve konstatáltam, hogy ez a dolog nem csak egyén, hanem kisebb közösség, pl. családszinten is ugyanígy működik. LG, Bogi és én egy hármas energiaegységet alkotunk, és most, hogy a dolog kezd igazán működni, elkezdenek feltűnni körülöttünk az ismerősök, akik eddig a háttérben voltak, vagy akár nem is igazán volt meg a kapcsolattartás velük. És ami az érdekes, hogy nem egyénként, hanem ők is családként közelednek, két esetben ráadásul hasonlő felállásban, mint ami nálunk van: elvált anyuka/apuka gyerekkel + új szerelem.

Úgy értékelem, ha ezek a hármasok most a mi társaságunkat keresik, az azt jelenti, hogy a mi kis családunkban energiatöbblet van, vagyis nagyon jól alakul a kapcsolatunk, jó úton járunk. Ők segítséget kérnek tőlünk (ha csak tudat alatt is), tanulni szeretnének a mi példánkból, a mi sikerünkből/problémáinkból. Hasonló a hasonlóhoz vonzódik, és ez ebben az esetben nagyon megállja a helyét.

Tegnap a 2006. őszi Csing-táborról írtam. A táborban olyan hatások értek, amik örökre megváltoztatták az életemet és egy teljesen más úton indítottak el. A tábor utáni pár napban igyekeztem leírni a megtapasztalt érzéseimet, mintegy kiírva magamból őket, megkönnyebbülésként. Következzék az akkori "napló", melyet így utólag nagyon sajnálom, hogy nem folytattam. A mai kiegészítéseket kékkel kiemeltem.

LG már régóta agitál, hogy térjünk vissza a taijihoz. Mindkettőnknek nagyon jót tett ez a mozgásforma mind fizikailag, mind szellemileg, de a Csing-tábor utáni időszakban elveszett a kezdeti varázs, és már nem éreztem teljesen magaménak. Pedig ha jobban belegondolok, ez az egyetlen terület, ami közös bennem és LG-ben...

LG azt ígérte, megkeresi az edzések árát, és mivel ez péntekre megtörtént, vasárnap elmentünk újra edzésre, 1 év kihagyás után... Előtte volt egy 3 órás előadás a tudatos táplálkozásról, ahol nagyon jó ötletekkel gazdagodtunk, tényleg szeretnék sokmindent kipróbálni majd az ajánlott receptekből.

Az edzés pedig egyszerűen szuper volt. Éreztem, hogy vannak azért hiányosságaink, de összességében nem vagyunk nagyon lemaradva a csoporttól, és végre az edzés megint szellemi feltöltődést hozott és nem csak álmosító fáradtságot. Örülök neki, hogy LG rábeszélt.

Estére ez az egész napi taiji-láz mintha közöttünk is feloldott volna valami blokkot, elkezdtünk beszélgetni a céljainkról/céltalanságunkról. Amíg nem laktunk együtt, mindkettőnknek az volt a célja, hogy közös családunk legyen és együtt éljünk, és ezért megmozgattunk mindent. S most, hogy ez megvalósult, nem találjuk a helyünket egészen egyszerűen azért, mert nincs új, közös cél... Most, hogy ezt így kimondtuk, sokkal könnyebb lesz megkeresni a megoldást, és nem egymás idegeit fogjuk őrölni.

És most újra, mint régen: TAIJI FOREVER :-)

Vannak dolgok, amiket az egyik ember megtehet, a másik pedig nem. Vannak dolgok, amiket az egyik ember jogos kiváltságának érez, a másik pedig nem. Mert ki ne szeretne teszem azt eltölteni egy egész napot úgy, hogy közben azt tehetei, amit akar: edzésre mehet, találkozhat a barátaival, érdekes előadást hallgathat végig. S mindezt úgy, hogy nem kell senki mással sem törődnie, nem vár rá a házimunka, a főzés, és egy szórakozásra vágyó 5 éves.

Vannak dolgok, amiket az ember jogosan vár el a férjétől. de h amár elvált nő lett, nem biztos, hogy jogosan várhatja el ugyanezt az új szerelemtől. Vannak dolgok, amik ilyenkor átértékelődnek, és a nő ráébred, hogy akármennyire is törekszik arra, hogy újra családot formáljon, hogy összhangot teremtsen, a kicsi Harmadik soha nem fog igazán az új férfihoz tartozni. Ebből a szempontból a nő bizony ugyanúgy egyedül van, mintha nem is lenne mellette új szerelem. Ha innen nézzük, rossz döntés a válás. Valahol azt jelenti, hogy bár elhagysz egy férfit, mert úgy véled, ez hozza majd meg azt a szabadságot és érzelmi többletet amire vágysz, de igazából feladsz egy jókora szeletet a saját szabadságodból, mert részben egy gyerek szolgájává válsz. Ez egy szülő kötelessége, és ez rendben is van így. Csak válás után rájössz, hogy könnyebb volt mindezt két embernek csinálnia.

Persze vannak olyan házasságok, ahol a pasi egyáltalán nem vesz részt a gyereknevelésben, de őszintén szólva nem tudom sajnálni ezeket a feleségeket, mert ez az ő hibájuk, hogy ezt hagyják. A mai világ teljesen más, mint szüleink idejében, ahol anya otthon volt a gyerekekkel, apa pedig eltartotta a családot. Ma mindkét szülő dolgozik, anya esetenként többet keres. Abszolút jogos elvárás, hogy a háztartási feladatokban és a gyereknevelésben is azonos mértékben osztozzanak.

De mi van akkor ha a férj, akitől mindezt elvárhatod, eltűnik a színről, mert érzelmileg kudarcba fullad a házasság? Mit várhatsz el az új jövevénytől, és hogyan érzeheted magad mellette is egyenlő partnernek? Hogyan lehet mindezt a helyére tenni fizikailag és a fejemben???

Nagyon régen edzettünk már együtt. Bár LG-nek nem tetszett az Ifjúsági Park, a mozgás azért nagyon jólesett mindkettőnknek. Bemelegítettünk, kicsit erősítettünk, aztán csináltunk két formát. Erőnléti felmérő edzésnek nevezném leginkább :-) Most lelkesek vagyunk mindketten, már ki is néztünk egy új helyszínt a következő edzéshez. LG-nek sem árt, ha hozzászokik a dirigáláshoz, hiszen ha vízitornát fog tartani, ő lesz a "főnök", és tudnia kell igazán koordinálni és irányítani.

Elfáradtunk mire hazaértünk, de azért a köpölyös masszázst muszály volt kipróbálni. Hááááát.... mit ne mondjak... elég fájdalmas művelet... Persze ki kell tapasztalni, hogy mi az ami már használ, de még nem fáj annyira. LG szerint már menet közben látható volt az eredmény (hurrá, vesszen a narancsbőr!!! :-)).

Az igazi látványosság azonban másnap várt, amikor félálomban kimentem a mosdóba, és megláttam, hogy néz ki a combom... Valami fertőző bőrbetegségnek tűnik, "csodás" pirosas-lilás szederjes foltok... Nade ugye tartsam szem előtt a mondást, miszerint a szépségért meg kell szenvedni...

Tegnap kimentünk a tópartra. Vittünk magunkkal meggyes pitét és csokis csigát: Cserebogár nagyon élvezi az ilyen piknikjellegű megmozdulásokat. Miután jóllaktunk, Bogi játékjavaslatait elfogadva játszottunk először kővé váló embereket, aztán a "gyertek haza ludaim"  klasszikus forgatókönyve következett. LG volt a farkas, éa a pad volt a "ház", ahová nekünk, ludaknak el kellett jutnunk. Ez részemről olyan jól sikerült, hogy amikor igyekeztem a padot hátulról megközelíteni, és azon átugrani, megcsúszott a cipőm, és fenékkel, keresztcsonttal és alkarral megkóstoltam mennyire kemény is tud lenni a pad támlája.

Annak ellenére, hogy se lila folt, se duzzanat nincs rajtam, fáj a fenekem és a hátam, az alkaromhoz pedig ha picit is hozzáérek már fáj, és a jobb térdemnél a szalagok (szerintem) meghúzódhattak, mert nem igazán tudok teljes testsúllyal ránehezedni a lábamra. Így most csak sántikálva tudok közlekedni, bár annyira nem feltűnő, mert eddig még senki sem észrevételezte.

Szerencsére jön a hétvége, addig lehet regenerálódni. Bár holnap egyetemi évfolyamtalálkozó, de majdcsak túlélem... Legfeljebb beszervezek két régi tankörtárs pasit, hogy támogassanak a kocsiig :-)))))