Ki vagyok én?

Nem tudom, ki hogy van vele, én azt tapasztaltam, hogy ha az ember rosszul érzi magát, depis, és szépen süllyed lefelé az önsajnálat gödrébe, akkor a külvilág eltávolodik tőle, nem hívják föl az ismerősök, barátok, mintha kicsit megszűnne létezni. Aztán amikor megunja az ember az önsajnálatot, és mintegy önmagát űzve elkezd kikecmeregni a saját maga ásta gödörből, akkor beérkeznek a telefonhívások, a találkozóra való invitációk... Mintha az emberek ráéreznének, hogy mikor van a delikvensnek újra fölös energiája, amit rájuk fordíthat.

Meglepődve konstatáltam, hogy ez a dolog nem csak egyén, hanem kisebb közösség, pl. családszinten is ugyanígy működik. LG, Bogi és én egy hármas energiaegységet alkotunk, és most, hogy a dolog kezd igazán működni, elkezdenek feltűnni körülöttünk az ismerősök, akik eddig a háttérben voltak, vagy akár nem is igazán volt meg a kapcsolattartás velük. És ami az érdekes, hogy nem egyénként, hanem ők is családként közelednek, két esetben ráadásul hasonlő felállásban, mint ami nálunk van: elvált anyuka/apuka gyerekkel + új szerelem.

Úgy értékelem, ha ezek a hármasok most a mi társaságunkat keresik, az azt jelenti, hogy a mi kis családunkban energiatöbblet van, vagyis nagyon jól alakul a kapcsolatunk, jó úton járunk. Ők segítséget kérnek tőlünk (ha csak tudat alatt is), tanulni szeretnének a mi példánkból, a mi sikerünkből/problémáinkból. Hasonló a hasonlóhoz vonzódik, és ez ebben az esetben nagyon megállja a helyét.