Tegnap újra taliztunk a csajokkal. Egyetemi barátság, imádom őket! Érdekes módon nemhogy eltávolodtunk volna egymástól, hanem egyre szorosabb a kötelék közöttünk. Most volt az első alkalom, hogy nem én voltam a fő téma. Bár aznap ért egy "kis" kellemetlenség taijin, de azt az egóm majdcsak feldolgozza valahogy... Most a többiek, főleg Andere M. volt a téma. Osztottuk az észt szokás szerint... Ki szolídabban, ki egyenesen a durr bele a közepébe stílusban (ez vagyok én). Szegény M... Elég nehéz helyzetben van, ugyanazokon az akadályokon kell átküzdenie magát, mint anno nekem... Nagyon bízom benne, hogy az ő élete, házassága nem olyan véget ér majd, mint az enyém. Muszáj megtennünk dolgokat, még ha iszonyat nehezünkre is esik, ha azt szeretnénk, hogy a hátralévő éveink ne az utálkozás és a másik kerülése jegyében teljenek el. A család nem csak úgy magától működik, nagyon sok energiát kell belefektetni, hogy olyan érzelmi szinten funkcionáljon, ami a beletartozók elégedettségét kiváltja... Ezen a téren még nekem is van tennivalóm bőven!
Ami a taijit illeti... Másfél évig nem jártunk, és most visszatértünk a "csoporthoz". G. most táborban volt, így igazából csak közös gyakorlás volt a vasárnapi edzés. Csináltunk csinges formát, amit a felénél feladtam, egyrészt, mert nem tudtam követni, másrészt mert olyan szinten esett szét a csoport (vagyis mindenki a saját tempójában, egyénként csinálta), hogy csak egy nagy kusza energiakatyvaszt lehetett érezni. Mikor ez szóbakerült, én megemlítettem, hogy nekem hiányzott az együtt, egyszerre mozgás, mint ahogy azt Laci táborában a dobos gyakorlaton csináltuk. Ott velünk mozgott a levegő, lökött magával az energia, és az ember tényleg megérezte, miről is szól a csing...
Hú, amit ezután kaptam... Hogy a taiji egy szintjén már az egyéni gyakorlás és fejlődés a lényeg, és hogy ők nem is tudnak odafigyelni a másikra, mert annyi minden dologra kell figyelni a forma közben, és mi különben is annyira le vagyunk maradva, hogy biztosan ezért igénylem az együtt mozgást...
Miután ennyi "csodás" egóval találtam magam hirtelen szembe, inkább hallgattam, és felvettem az "értem én a lebaszást" figurát. Pedig lett volna mit válaszolnom a kedves "megvilágosodott", "haladó" csapattársaknak, de inkább nem tettem. Sajnos túl lelkis vagyok, így még most, egy nappal később sem tudtam letenni ezt az egészet. De én legalább nem állítom azt, hogy rendelkezem a csing képességével, mint ők... Kár, hogy hazudnak maguknak, és képesség helyett csak egy nagy adag egót sikerült felszedniük. Nem világosítom fel őket, az édes rózsaszín hazugságfelhő olyan meleg és kellemes tud lenni... Nos, ha egyéni gyakorlás és fejlődés, hát legyen az. Ebben az állítólagos "csapatban" fejlődjünk akkor egyénileg. Részemről azért tovább nyírbálom a saját egómat (rám is rámfér bőven), és igyekszem majd nem elhinni azt, ami nincs is.
Így vélekedtek Ti...