Tegnap nagyon összevesztünk. Mint mindig, most is egyszerű félreértésből indult az egész, de mivel mindkettőnkben volt pár hetes elnyomott érzés és kérdés, megragadtuk a kínálkozó alkalmat, hogy robbanjon. Volt minden, talán már több is, mint ami egy klasszikus adok-kapok veszekedésbe belefér, annak minden lelki és testi megnyilvánulásával. A szomszédok ilyenkor még a falhoz sem kell, hogy tapadjanak, hallhatnak minden trágár szót tisztán és érthetően.
Van egy nagy különbség a korábbi hasonló veszekedésektől. Már nem félek. Nem félek tőle, és ő ettől még agresszívebb. De már nem tud ezzel hatni rám. Erős vagyok, és ezt már ő is tudja, tegnap, mikor lefogott, úgy löktem el magamtól, hogy megzúzódott az egyik bordája. Este alig tudott aludni. Én meg utáltam, szerettem és sajnáltam egyszerre.
Kettős érzések dúlnak bennem. Tegnap nagyon határozottan kijelentettem, hogy vége. Nem akarom. Költözzön el, elintézek neki mindent, az egyeztetést az albérlőjével, a szüleinek magyarázkodást, a szállítás leszervezését. Ő persze az arcomba vágta, hogy nem megy el.
Nem tudom, mi lenne a helyes döntés. Valamiért minden veszekedésünk ide lyukad ki. Nem tudom, hányszor van még értelme végigcsinálni újra és újra, kicsit új köntösben, de mindig ugyanazzal a konklúzióval: ez nem megy nekünk.
Benne ugyanúgy kettős érzések vannak: menne tőlem, vissza a zajos, pörgős életébe, ugyanakkor mégis 10 körömmel ragaszkodik hozzám. Most maradni akar, de vajon meddig? És meddig bírom elviselni mindezt én?
Minden alkalommal csökken a bizalom, és egyre kevesebb esélyt látok a normális jövőre... Így sincs igazán jövőképem, hát még pár ilyen remek veszekedés után...
Szerencsére volt benne annyi tartás, hogy mikor Cserebogit hazahozta az apja, befejezte a vitát. Onnantól nem is szóltunk egymáshoz, csak mikor hajnalban nem bírta tovább, és szólt, hogy fáj a mellkasa. Most úgy érzi, megérdemli ezt a "büntetést". Én sajnálom nagyon, mert sosem tudnám bántani, önvédelem volt az egész.
Van nekünk még egyáltalán bármi közünk egymáshoz? Van bennünk még elegendő hit, kitartás és szeretet?
Tényleg nem tudom. Egyszerűen tanácstalan vagyok.
Így vélekedtek Ti...